zoldoldaltanusitvany

Csellengő Csemete-lak családi bölcsőde házirendje

A Csellengő Csemete-lak családi bölcsőde munkanapokon reggeltől estig igény szerint tart nyitva (előzetes egyeztetés alapján)
Vállaljuk a gyermekek napközibe, edzésre illetve haza szállítását is.

A ránk bízott gyermekeket csak szülője bele egyezésével megbízott, 14 életévét már betöltött személy kizárólag írásos hozzájárulás birtokában viheti el a napköziből. Ittas vagy bódító szer hatása alatt lévő felnőttnek - a gyermek érdekeit szem előtt tartva - megtagadható a gyermek hazaadása. Ebben az esetben a másik szülőt kérjük fel, hogy jöjjön a gyermekért, vagy mi visszük haza.

Kérjük a szülőket, hogy a családi bölcsőde napirendjét figyelembe véve, iskolás kor alatt a gyermekeket csak altatást követően vigyék el..

A szülő vagy megbízottja kizárólag úgy viheti el a gyermeket, ha ezt jelzi az aktuálisan jelen lévő a pedagógusnak, illetve gondozónak.

Szülői válás esetén a házasságot felbontó bírósági határozatban foglaltak szerint járunk el, ezért kérjük a szülök tájékoztatását, valamint a gyermek elhelyezésével és látogathatóságával kapcsolatos bírósági ítélet bemutatását.

Még elvált szülők esetében is kérjük, hogy mind két szülő legyen jelen a napközibe való beiratkozás alkalmával. Amennyiben a gyermek napközi látogatásának időtartama alatt bármilyen változás áll be a család addigi helyzetében, úgy mind két szülő visszaigazolását kérjük.

Amennyiben a gyermekért nem jönnek az előre egyeztetett időpontban és a késést a szülő nem jelezte, úgy a gondozó a szülőt telefonon kísérli meg elérni. Amennyiben ez eredménytelen lenne, úgy a napközi vezető gondoskodik a gyermek elhelyezéséről.

A gyermekek ruhái és cipői az előtérben címkével, jellel ellátott és elzárt helyen tárolhatók . A csere ruhát és cipőt kérjük minden hétvégén haza vinni és szükség esetén kitisztítani.

Amennyiben a gyerekek személyes dolgokat hoznak, be a napközibe,kérjük, rakják el azt saját szekrényükbe, de felelősséget nem tudunk érte vállalni. Ha lehet, a szekrényükben csak a legszükségesebb dolgokat tárolják.

A gyerekek lehetőleg a napközibe érkezésükkor minden esetben legyenek az évszakhoz öltöztetve, természetesen figyelembe véve az esetleges hőmérséklet- és időjárás-változásokat Természetesen lehetőségeinkhez és az egyéni igényekhez mérten segítünk az öltözködésben.

A szülőnek kötelessége ellenőrizni, hogy gyermeke ne hozzon be a napközibe olyan tárgyat, amely baleset forrása lehet. A csemeték biztonsága érdekében a babakocsikat a napközi előterében szíveskedjenek elhelyezni.

A csemeték napközibe való beíratása alkalmával az egészségügyi kiskönyv (oltási kiskönyv), valamint a társadalombiztosítási kártya másolatát a napközi vezetőjének átadni szíveskedjenek.

A gyerek közösségbe fogadásának feltétele egy orvosi igazolás, amely tartalmazza, hogy közösségbe mehet, nem szenved fertőző betegségben. Amennyiben rendszeres gyógyszeres kezelésre szorul, arról pontos tájékoztatást kérünk. A napköziben csak gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények adhatók be fájdalom és láz csillapítása céljából.

A napköziben történő megbetegedés esetén a vezető telefonon, vagy minden más megadott elérhetőségen keresztül értesíti a szülőket, hogy lehetőségekhez mérten a legkorábbi időpontban tudjanak jönni a gyermekért. A beteget addig is a többiektől elkülönítve tartjuk.

Fertőző betegség esetén kizárólag akkor tudjuk vissza fogadni az egészséges közösségbe a gyermeket, ha erről orvosi igazolást mutatnak be a szülők.

A gyermek távol maradásáról a szülőnek kötelessége értesíteni a napközi vezetőt, hogy annak oka és ideje rögzítésre kerülhessen a napközi nyilvántartásában.

A könnyebb beilleszkedés érdekében a kisebbeknél beszoktatás javasolt, ily módon a szülők szeretett gyermeküktől távol is nyugodtabban tölthetik idejüket. Amennyiben igény van rá, családlátogatásra is lehetőséget biztosítunk.

A szülőkkel való kapcsolatot telefonon, a világhálón, illetve levélben tartjuk. Ezen kívül legalább félévente szülői értekezletet szeretnénk tartani. Információt és tapasztalatokkal kapcsolatos szükség esetén a lehetőségekhez mérten a tervezettől eltérő esetben is adunk.

A gyermekek eredményes fejlődése érdekében szakemberek segítségével végezzük a nevelő munkát, figyelembe véve az érdeklődési körüket, valamint igényeiket, szükségleteiket is.

A kiegyensúlyozott, harmonikus fejlődés és nevelés érdekében teljesen őszinte együttműködést várunk el a szülőktől. Nem várt zavaró tényező, probléma kialakulása esetén tájékoztatást kér a napközi vezetője, hogy a gyermek lelkiállapotát a korábbiaknál is nagyobb figyelemmel kísérjék, illetve amennyiben szükség lenne külsős szakember segítségére, arra lehetőséget és megoldási módot biztosíthasson.

A térítési díjat a fenntartó határozza meg minden évben. A térítési és étkezési díjakat minden hónap 10. napjáig átutalással lehet befizetni. Kérjük a pontos betartását . A térítési díjakkal kapcsolatos kedvezményes lehetőségekről, illetve bármilyen gonddal, felmerülő kérdéssel kapcsolatban a vezetőnél lehet érdeklődni egy telefonon előre egyeztetett időpontban.

Igazolt hiányzás esetén csakis akkor téríthető vissza az étkezés díja, ha a távolmaradást a szülő időben, azaz a hiányzást megelőző nap 12 -óráig jelzi a vezetőnek. Amennyikben erre nem kerül sor, úgy a szülő az étkezési díj visszafizetésére nem tarthat igényt. A gondozási díj a hiányzás időtartama alatt is fizetendő.

A születésnapokat, névnapokat igény szerint a családi bölcsőde területén ünnepeljük meg.

Jelen házirend változtatásának jogát fenntartjuk, tekintettel arra, hogy a szülőknek, a gyerekeknek és a családi napköz munkatársainak igényeit is mindenkor figyelembe szeretnénk venni.

A mai nappal készült házirend a módosítás napjáig a hatályba lépést követően minden szolgáltatást igénybevevő gyermekre, szülőre és a családi napköz munkatársaira irányadó és kötelező érvényű.

családi bölcsőde
Neve: Csellengő Csemete-lak
Helye: 1064 Budapest, Vörösmarty u. 31. IV/22.
E-mail: csellengolak@csellengocsemete.hu
Honlap: www.csellengocsemete.hu

családi bölcsőde vezető: Mózes-Horváth Ingrid